Skiathos TOP 13 étterme

Skiathos szigete sok mindenről híres. Itt forgatták többek között a Mamma Mia című ABBA musical egyes jeleneteit. Híres továbbá strandjairól és a sort még folytathatnánk tovább, de közben éppen megéheztünk. És ha már megéheztünk, akkor éppen 13 éttermet mutatunk be Skiathos szigetén. Szerencsétlen számnak tűnhet a 13-as, de akik végigkóstolják ezeket a helyeket, azok nagyon is szerencsésnek mondhatják magukat. Íme tehát Skiathos TOP 13 étterme.

TOP 10 étterem Skopelos szigetén

Gyakran vagyunk bajban, amikor ránk tör az éhség nyaralás közben és már unjuk kicsit a banánt és a szendvicseket, hogy nem tudjuk, melyik étterembe érdemes beülni. Elsősorban oda érdemes csapódnunk, ahol a helyiek is étkeznek, mert Ők nem tévedhetnek. Másodsorban érdemes átböngészni az alábbi ajánlatunkat Skopelos éttermeiről, ahol konkrét árakat is találhattok.

Családias vendéglők a Polylimnio vízeséseknél

Aki azt mondja, hogy egy kiadós kirándulás után az embernek nem esik jól néhány finom falat, az hazudik. Amikor felfedezzük a Polylimnio vízeséseket, már előre érdemes azon gondolkodni és legfőképpen pontosan megtervezni, hogy hova menjünk a séta után vacsorázni. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani „kis” éttermi kalauzunkkal, amelyben most a Polylimnio vízesések környékére kalauzoljuk el a görög gasztronómia kedvelőit.

TOP 10 athéni étterem az Akropolisz környékén

Ha megéhezünk az Akropolisz megtekintése előtt, vagy éppen utána, akkor érdemes kipróbálni egy környékbeli helyi éttermet. Az alábbiakban bemutatjuk, természetesen szubjektív szempontok szerint, a TOP 10 éttermet, amit az Akropolisz közelében találhatunk meg. Minden étteremből nyújtunk egy kis ízelítőt és megmutatjuk, mit tartanak a helyről a turisták.

Bőséges és görög, vendéglátás Kalymnoson

Kalymnos gyönyörű szigete nemcsak a sziklamászók és túrázók paradicsoma, hanem a gasztrokalandoroké is. A sziget vendéglátása ötvözi a hagyományos görög ízeket a tenger friss ajándékaival, barátságos családi tavernákkal, eldugott kávézókkal és olyan vendégszeretettel, hogy az ember inkább örökre ide költözne, ha tehetné.
A kategória összes eddigi cikke »

Repülőjegy kereső

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.