Platamon a Pieria Riviéra rejtett vára az Olümposz lábánál

Görögország tengerpartjai között akadnak rejtett kincsek, ahol a hegyek és a tenger összeérnek, Platamon éppen ilyen hely. A Pieria Riviérán, az Olümposz-hegy lábánál elterülő bájos kisváros tökéletes választás, ha ötvözni szeretnéd a tengerparti pihenést, a természetjárást és egy kis történelmi kalandozást.

Halkidikí-félsziget a háromujjú édenkert

Aki már járt itt, visszavágyik. Aki még nem, az előbb-utóbb hall róla és beleszeret. Halkidikí /Chalkidiki, ez a különleges alakú félsziget Észak-Görögországban, Thesszalonikitől délkeletre fekszik és három, tengerbe nyúló „ujja” – Kassandra, Sithonia és Athosz – páratlan élményeket nyújt az ide érkező látogatóknak. A görögök maguk is úgy tartják: „Nincs más, mint Halkidiki”, és ezzel nehéz vitatkozni.

Sarti a Halkidiki-félsziget titkos paradicsoma

Ha egy olyan helyet keresel, ahol a tenger vakítóan kék, a homok puha és aranyszínű, a háttérben pedig fenséges hegyek magasodnak, akkor Sarti az a görögországi úti cél, amit tutira nem érdemes kihagyni. Ez a festői kisváros a Halkidiki-félsziget Sithonia ágán helyezkedik el, és méltán vált az utóbbi években a nyugalomra, természeti szépségekre és valódi görög hangulatra vágyó utazók egyik kedvencévé.

Parga a meseszép város

Ha egy olyan helyet keresel, ahol a történelem, a természet és a mediterrán életérzés tökéletes harmóniában találkozik, akkor Parga a te városod. Ez az északnyugat-görögországi kisváros, Epirusz régió szívében, különleges szépségével, barátságos hangulatával és festői öbleivel próbál rabul ejteni.

Kapcsolódj ki a Meteora sziklák tövében

A görögországi Kalambaka az a hely, ahol a reggeli kávédat a világ tetején ihatod meg, de előbb meg kell másznod egy kolostort. Sose aggódj, a panoráma kárpótolni fog mindenért!

Nafpaktos - történelem és tengerparti báj a Korinthoszi-öböl partján

Nafpaktos/Naupaktosz, a nyugat-görögországi Étolia-Akarnania régió városkája, a Korinthoszi-öböl északi partján fekszik, szemben a Peloponnészoszi-félszigettel.

Yialos, Symi sziget

Aki egyszer megérkezik Yialosba, Szími/Symi sziget varázslatos fővárosába, annak örökre beleég az emlékezetébe a kikötő látványa: színes házak sorakoznak egymás felett, mint pasztellszínű domino-kockák a meredek hegyoldalon, a víz pedig kristálytisztán csillog a reggeli napfényben. Ez a város nem csak Szími legnagyobb települése, hanem annak kulturális, gasztronómiai és történelmi központja is, egy igazi görög-szigeteki mediterrán ékszerdoboz.

Kalamitsi Beach

Van egy hely Észak-Görögországban, amit a legtöbb turista tévedésből sem talál meg, hacsak nem egy lusta kecske vezeti el oda. Ez a hely a Kalamitsi Beach, egy csodásan rejtett öböl a Sithonia-félsziget déli csücskében, ahol a tenger olyan kék, mintha egy szörfdeszkáról lötték volna a Pantone katalógusba. Erről a tengerpartról még úti könyvekben sem nagyon olvashatunk, pedig tényleg fantaszikus hely. Csak éppen nincs még annyira felkapva. Hála Istennek, tesszük hozzá gyorsan.

A Leszboszi-öböl nyugalma és ízei egy helyen, irány Skala Kallonis

Skala Kallonis (Σκάλα Καλλονής) a festői Leszbosz szigetének szívében, egy védett öböl partján fekszik, ahol a tenger selymesen simogatja a homokos partokat, a levegőt pedig az édes ánizs, az olajfák és a friss hal illata tölti be. Ez a nyugodt halászfalu tökéletes választás azoknak, akik pihenésre, természetközeli élményekre és autentikus görög vendégszeretetre vágynak, jó messzire a tömegturizmustól.

Festői főváros Ithaka szigetén, úti cél Vathi

Vathi (Βαθύ) Ithaka szigetének fővárosa, egy természetes öböl mélyén, zöldellő hegyek és kék tengervíz ölelésében fekszik. Ez a békés kikötőváros a sziget kulturális, történelmi és gazdasági központja, miközben megőrzi kisvárosi báját és tradicionális, lassú ritmusát. Sétányán fenyők illata keveredik a tengeri szellővel, a házak pasztellszíne pedig úgy tükröződik vissza a vízen, mintha maga a tenger is álmodná őket.

Voidokilia Beach, ahová a teknősök is pihenni járnak

Képzelj el egy partot, ami úgy néz ki, mint egy hatalmas Ω (omega) betű, ahol a sólymok és teknősök vállvetve követik a mitológia lépéseit. Nos, ez nem egy ókori Insta-filter, hanem a Voidokilia Beach, a Peloponnészoszi-félsziget egyik legtitokzatosabb és leggyönyörűbb strandja. Ha a "titkos helyek" szerelmese vagy, ez a part neked lett teremtve. Ha még csak ötletelsz azon, vajon hova kellene menned, akkor ebben szeretnénk segíteni az alábbi információkkal.

Kastanitsa, a gesztenyeillatú görög mesefalu, ahol megállt az idő

Ha úgy érzed, hogy a görög nyaralások mind ugyanarról szólnak, a fehér házakról, kék kupolákról, tzatzikiről és naplementékről a tengernél, akkor éppen itt az ideje, hogy egy merész kanyarral letérj a kitaposott ösvényről. Az Arkadia hegyvidéki rengetegében, mintegy 850 méterrel a tengerszint felett megbújik egy aprócska, de annál bájosabb falu: Kastanitsa. Ez a Peloponnészosz egyik legrégebbi cári falva, ahol a házak még palával fedettek, a levegő pedig gesztenyeillatú. Itt nincs diszkófény vagy szuvenírbolt, de van időd, csended, és egy falunyi mosolygós néni, aki valószínűleg mind-mind meg akar etetni. De pedig, ha van egy csöpp eszed, akkor el szeretnéd fogadni.

Polylimnio vízesések

Akik szeretik a titokzatos helyeket, ahol nem esnek egymás nyakába a turisták, azoknak a Polylimnio vízeséseket mindenképpen látniuk kell. Persze ha éppen Görögország másik csücskében süttetjük a hasunkat, akkor ez a program nem biztos, hogy releváns számunkra, de ha például Kalamata környékén járunk, akkor semmiképpen nem szabad kihagyni ezt a természeti csodát.

Skala, Pátmosz szemrevaló kikötője

A Skala város Pátmosz lüktető központja, a sziget fő kikötővárosa és kereskedelmi csomópontja. A legtöbb utazó ezen a helyen találkozik először a szigettel és azonnal beleszeret. A városka egy védett öböl köré épült, így természetes menedékhely, így a sziget kulturális, gasztronómiai és vallási életének is egyik fő színtere.

Amit nem biztos, hogy eddig tudtál az Akropoliszról

Athén szívében magasodik egy szikla, amelyet egyrészt nem nehéz észrevenni, másrészt amely több "isteni" történetet, izgalmat és kalandot látott, mint egy Netflix-sorozat. Persze, nem nehéz kitalálni, hogy az athéni Akropoliszról beszélünk. Ha már unod a szelfiket a Parthenonnal a háttérben, és szeretnél egy igazán különleges élményt, akkor tarts velünk egy könnyed, mégis informatív sétára a márványos múltba. Igen, ez szépen, romantikusan hangzik, de egyrészt olyan információkat szeretnénk Veled megosztani, amelyek valóban hasznosak, másrészt olyanokat, amelyeket más úti könyvekben, útleírásokban nem biztos, hogy olvashattál eddig.
A kategória összes eddigi cikke »

Repülőjegy kereső

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.